Bátai Sándor egy vele készült interjúban Kassák Lajos gondolatára hivatkozva hangsúlyozza, hogy a művészet „soha nem kezdődött, és soha nem ér véget”. A művészi tevékenység lényegét az idő, a mulandóság kijátszásában látja.[1] A fenti gondolat szellemében értelmezhetők egy ismeretlen, Halász Margit véletlenül megtalált dokumentumaiból inspirálódó könyvtárgyai is. A születési és halotti anyakönyvi kivonatok, igazolványképek, házassági levelek darabjaiból álló rétegzett alkotások fiktív, konstruált történeteket idéznek meg, ezzel párhuzamosan mindenki számára ismerős, általános emberi sorsokat jelenítenek meg.

A talált tárgyak és dokumentumok digitális és manuális eljárásokkal könyvtárgyakká, vizuális narratívákká alakulnak; Halász Margit életéből új mitológiát teremt. Alkotásai kivételes pontossággal tükrözik a képgrafika, a fotóalapú kollázs, a fotótranszfer, a fénymásolásművészet, a konceptuális irodalom és a könyvművészet egymásra épülését és egymásmellettiségét. Munkáiban általában nem uralkodik a digitális technológia; a talált fotók és hivatalos dokumentumok jelentésképző lehetőségeit irányadóként használja. Megerősíti a médiumok közötti egyenrangúság és a kölcsönös összefüggés elvét. A merített papír anyagszerűsége, a többszörös fénymásolás során jelentkező elmosódó képrészletek, majd a digitális feldolgozás során keletkező áttűnések a kollektív emlékezetet idézik meg. A sorozat egyes darabjai nem klasszikus értelemben elbeszélő munkák, mégis erőteljes narratív struktúrával rendelkeznek. A vizuális montázsok mögött mindig ott húzódik egy elképzelt emberi sors, amely az egyéniben az általánost, az egyediben a közöset hordozza.

Ahogyan Jász Attila megfogalmazta: „azt az egyensúlyt keresi, ami az adott történelmi kor konkrét dokumentumaiból ki tudja takarni azt a fölösleget, ami a kollektív tudattalanunk számára már haszontalan. A túlságosan konkrét talált tárgyakat, dolgokat egyedivé és esztétikussá csupaszítja-pusztítja, rombolja-építi, de úgy, hogy abban felismerhetjük akár a saját magunk történetét is. Egyfajta általános létalapot teremt ezzel, de úgy, hogy az egyediség izgalma mégis megmaradjon.”[2] A könyvtárgyak „elmesélik” azt, amit a hivatalos történelem gyakran elfelejt vagy elnyom: a kisember sorsát, arcát, tárgyait, elhallgatott történeteit. A művész ars poeticája szerint: „Arctalanná válásunk, kiszolgáltatottságunk írott nyomai a groteszk szülőföldjén egyszerre juttatják eszünkbe Örkény és Kafka világát.”[3]

(Részlet a 11≙1011 – A Magyar Elektrográfiai Társaság alkotóinak munkássága 2000–2025 című kötetből)

Finomhangolt és érzelmi hangsúlyokra előtanított TTS (text-to-speech) gépi narrátor atmoszférateremtő tárgyilagossággal mondja el a szöveget, valamint a főcím tipográfiájának megtervezésében is részt vett generatív modell. A könyvtárgyak és küldeményművészeti munkák forrásanyaga egy retikülben talált dokumentumegyüttes (Halász Margit papírjai), amelyre Bátai egyik barátja bukkant újonnan vásárolt kaposvári háza üres padlásán.

A talált tárgyakhoz kerekített fiktív történetek részben az alkotó saját és művészkollégák élettapasztalataiból építkeznek, amelyek általános érvényben tudnak szólni mindannyiunkhoz. Ahogy a művész ars poeticájában is kiemeli: „H.M. könyvtárának lapjai és a küldeményművészet tárgyai a kilencvenes évek közepétől állítanak emléket a közép-kelet-európai emberi sorsnak, s idézik fel mindnyájunk történetét, általános érvényű sorsvázunkat. Könyvtárgyak és küldeményművészeti munkák. Arctalanná válásunk, kiszolgáltatottságunk írott nyomai a groteszk szülőföldjén egyszerre juttatják eszünkbe Örkény és Kafka világát.” Forrás: Bátai Sándor: Könyvtárgyak és installációk, (Magánkiadás), 2025.

A groteszk és az abszurd irodalmi hagyománya filmnyelvi formaként jelenik meg, a narráció hangsávon szerveződő, mozaikszerű családtörténetet rajzol (Fiume–Rudabánya–Sztálinváros) a műtárgyegyüttes keletkezéstörténetéhez igazodva a képi világ pedig stoptrükkre és undercrank technikára is épít. Alacsonyabb képkockaszámmal rögzített jelenetek 50 fps-en futnak, ami idősűrített, enyhén staccato mozgást eredményez. Halász Margit alakja hibrid szerkesztésben jelenik meg, részben dokumentarista forrásokból, részben konstruált elemekből épül; a dokumentumértékű anyagok tárgyilagos bemutatása ellenpontja az animált szekvenciáknak.

[1] Kelemen Lajos: Időszerű időtlen: Beszélgetés Bátai Sándor képzőművésszel. In: Magyar műhely, 50. évf. 160. szám, 2012, 43–46.
[2] Jász Attila: Létleletmentés, avagy Bátai Sándor az idő lábnyomaiba lépdel. Bátai Sándor Könyvtárgyak, installációk című kiállítása elé. In: Arnolfini Szalon, https://szalon.arnolfini.hu/...
[3] Bátai Sándor: Könyvtárgyak és installációk. Kiállítási katalógus, Magánkiadás, 2025.