(filmteaser, 2026, fullHD)
Technika: MI-alapú képgenerálás és emlékrekonstrukció, archív fotók animációja, JavaScript-alapú generatív vizualizáció és gépi látás, stop-motion, digitális kompozitálás, szintetikus hang, Photoshop, After Effects.

A Manipulált emlékek III egy 2018-ban elkezdett személyes sorozat harmadik része. Kiindulópontja a töredékes családi archívum, a megmaradt fényképek és az emlékezetben tovább élő, részben hozzáférhetetlen múlt. A korábbi munkákhoz hasonlóan a konstrukció nyomai itt is láthatók maradnak, hiszen a kép nem rejti el a manipulációt, a varrat része marad a műnek. A film központi eleme az aposztrophé gesztusa, amelyben a beszélő egy távoli, hiányzó vagy elérhetetlen „Te”-hez fordul. A megszólítás létrehoz egy viszonyt, és ezzel párhuzamosan kijelöli azt az „Én”-t is, aki megszólít. A mű ezt a régi retorikai alakzatot a generatív technológia felől gondolja tovább. A megszólított „Te” képekből, emléktöredékekből, hangból, chat-interfészen zajló párbeszédből és gépi reprezentációkból kialakuló pozíció, amelyből a rendszer válaszokat képes generálni. A sorozat harmadik része is az emlékezésre konstrukcióként tekint: nem egy sértetlen kép előhívásaként, sokkal inkább töredékek, hiányok, későbbi tapasztalatok és képzelet folyamatos újrarendezéseként. Ezen a ponton válik fontossá a diffúziós modellek működésével való párhuzam. A generatív kép zajból, tanult mintázatokból és valószínűségekből épít fel egy lehetséges képet. Ugyanabból a hiányos kiindulópontból több eltérő, mégis hihető változat születhet. Ez a működés az emlékezés mozgóképes metaforájává válhat, ugyanakkor a film nem azonosítja az emberi emlékezetet és a gépi képalkotást. A két folyamat közös vonásait — a hiányt, a bizonytalanságot és a kiegészítést — helyezi egymás mellé. A film kérdése végül az, hogy miként változik meg az emlékezés tapasztalata, amikor a hiányt megszólíthatjuk — és válasz érkezik; ezzel egyidejűleg maga a megszólító „Én” is átalakul.